koncert_pic2

Rendhagyó és hangulatos koncertek a világ minden tájáról

A Live Aid koncert két helyszínen zajlott egyszerre

A legendás bulik sorából nem maradhat ki a Live Aid koncert. Aki részt vett rajta, az életének egyik legnagyobb élményeként emlékszik rá, míg azok, akik nem voltak ott, a videók és felvételek segítségével próbálják megidézni a hangulatot otthonukban. Az 1985. július 13-án megrendezett szuperkoncert az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye volt, hiszen a televíziós élő közvetítést körülbelül másfél milliárd ember követte figyelemmel – nem számítva azokat, akik a helyszínen voltak. Az esemény különös jelentőséggel bírt amiatt is, hogy célja az etiópiai éhezők megsegítése volt, és a rengeteg koncertre látogatónak és nézőnek hála végül jelentős összeget tudtak összegyűjteni a támogatásukra.

Bob Geldof, az ír származású zenész ötlete nyomán indult el a legendás koncert szervezése, miután egy Etiópiáról készült videót látott, és elhatározta, hogy segíteni szeretne. A rendezvény előkészületeivel párhuzamosan az Egyesült Államokban Michael Jackson és Lionel Richie megírták a We Are The World című dalt, amelyet számos sztárral közösen adtak elő és jelentettek meg kislemezként. Ezzel szintén milliókat gyűjtöttek az éhező afrikaiak megsegítésére: az emberek a zene ritmusára jól szórakoztak, miközben a koncertekre szóló belépőjegyek és a lemezvásárlások révén hozzájárultak egy nemes ügyhöz.

koncert_pic1

A Live Aid esemény párhuzamosan teremtett bulihangulatot Angliában és az USA-ban: a londoni Wembley Stadionban körülbelül 72 ezer, míg a philadelphiai John F. Kennedy Stadionban körülbelül 90 ezer néző volt jelen. Az esemény érdekességei közé tartozik, hogy Phil Collins mindkét helyszínen fellépett: a londoni koncertje után Concorde-on és helikopterrel utazott Philadelphiába, ahol szintén fergeteges hangulatot teremtett. Emellett David Bowie és Mick Jagger együttműködése is figyelemre méltó: Bowie a Wembley-ben, míg Jagger Philadelphiában lépett a közönség elé, mindketten hozzájárulva a felejthetetlen alkalomhoz. Eredetileg egy szinkronizált, közös koncertet terveztek a két helyszínen, de végül (technikai okokból) csak felvett videóval tudták megvalósítani ezt a különleges eseményt, ami azért így is osztatlan sikert aratott. És természetesen a Queen sem maradhat ki a koncert említése során: a zenekar lenyűgöző előadásával közel százezer fős tömeget vonzott a Wembley koncertjére, ezzel nemcsak saját karrierjük csúcspontját, hanem a rendezvény fénypontját is megteremtve.

Földön kívüli koncertezés

A Kraftwerk egy 1970-ben alapított német zenekar, amely az elektronikus zene úttörőjeként ismert. Az egyik legnagyobb koncertjüket 2018-ban tartották Stuttgartban, ahol élőben kapcsolták a híres német asztronautát, Alexander Gerstöt, aki éppen a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén keringett a Föld körül. A zenekar a Spacelab (Űrlabor) című számukat adta elő, amelynek szövegét Gerst és Ralf Hütter, a Kraftwerk alapítója közösen énekelték. A koncert különlegességét az adta, hogy a zenekar ügyesen figyelembe vette a távolság miatti késlekedést az előadás során. Amikor a közönség ráébredt, hogy mi is zajlik előttük, fergeteges éljenzésbe és ünneplésbe kezdtek az amúgy is élénk hangulatú koncerten.

Koncert a világ végén

A Metallica egy 1981-ben alapított amerikai trashmetál-zenekar, amely világszerte híres erőteljes számairól és hatalmas koncertjeiről. Azt már kevesebben tudják róluk, hogy zenetörténelemi mérföldkő is fűződik a nevükhöz: ők voltak az első zenei előadók, akik szó szerint minden kontinenst meghódítottak koncertjeikkel. Nemcsak Amerikát, Európát, Ázsiát, Ausztráliát és Afrikát, hanem bizony 2013 decemberében az Antarktiszt is, ahol egy több mint egyórás koncertet tartottak. A Carlini Scientific Base helikopter-repülőtérhez közeli, ideiglenesen felállított kupolában zajló eseményen 120 fős közönség vett részt, amely a Coca-Cola által szponzorált dél-amerikai nyereményjáték nyerteseiből és különböző nemzetiségű tudósokból állt. Bár a körülmények rendkívül szélsőségesek voltak, a különleges koncert zökkenőmentesen zajlott. Budapesten belül, ha hasonlóan érdekes és egyedi koncertekről nem szeretnénk lemaradni, érdemes az alábbi applikációt használni: https://nightlife.hu/.

koncert_pic3

Pompeii amfiteátrumában tartott koncert

A Pink Floyd 1965-ben alakult Cambridge-ben, és az egyik legismertebb angol rockzenekarrá vált, amely progresszív számairól és hatalmas tömegeket vonzó koncertjeiről ismert. Számos rendezvény után 1971-ben egy különleges és azóta is megismételetlen lehetőséghez jutottak: zenélhettek Pompeii városának amfiteátrumában. Itt nem tartottak olyan nagy bulit, mint amihez a közönség hozzászokott, mivel a Vezúv 79-es kitörése során elpusztult városba nem engedhettek be egy rockegyüttes bulijára vágyó tömeget. Így a monumentális, négynapos koncerten csupán a stábtagok vettek részt.

A koncertről készült felvételek felhasználásával Adrian Maben készített egy filmet, amely a Live at Pompeii címet viseli. Nem sokkal később DVD-n megjelent a rendezői változat, amely a koncert felvételei mellett interjúkat is tartalmaz, valamint a The Dark Side of the Moon egyes snittjei is helyet kaptak benne.